Chapter Text
A szórakozóhely majdnem csurig volt a különböző Tiszás párttagokkal, közeli ismerősökkel és barátokkal. Az ember alig tudott pár lépést tenni anélkül hogy ne menne bele valaki másba vagy éppen egy poharakkal és ropogtatnivalókkal roskadásig pakolt asztalba. Péter is épp nyomta magát át az emberek között kialakult vékonyka folyosókon. A kezében lévő pohárból lötyögött a tartalma ahogy a karja vagy válla meg lett lökve a különböző, természetesen teljes mértékben józan, kollégái által. Már igazából azt se tudta mi volt a poharában – a sötét aranysárga folyadék össze vissza csapkolódott az üvegfalnak, az egyetlen tippje a whisky volt.
A pártelnök nem igazán tudta hogy pontosan hova is megy, a lábai mozogtak, a teste követte őket. Már majdnem mindenkivel megbarátkozott a múlt esték folyamán – nem látott sok ismeretlen arcot, de akiket igen, nem volt annyira érdekelt hogy bemutatkozós köröket fusson, abból úgy érezte elég volt az elmúlt napokban. A nagy igény miatt 12.-e óta minden estére lett szervezve egy-egy ilyen buli, ahol mindenki holtrészegre itta magát – de Péter nem akarta becsapni magát, úgy érezte igenis jót tesz neki végre kikapcsolódni és beadni a derekát a csábító üvegeknek. Átszelte a helyiséget mint valami óceánjáró a hömpölygő ember-tengeren, hogy eljusson a ma este kedvenc asztaláig. Rajta egy csomó sütemény és sós apróságok amiket a baráti társaság főképp hölgy tagjai készítettek az éhes, részeg tömegnek. Péter ilyen állapotban nem is volt már képes megszámolni hány alkalommal járt ennél az asztalnál az elmúlt órákban, de túlságosan csalogató volt hogy másképp tegyen. Felkapott még egy sajtos pogácsát, és azt lassan majszolgatva körülnézett.
A szeme egyből megakadt az őt meglepően gyorsan közelítő, ismerős alakon. Márk volt az. A tekintete mereven Péterre volt szegezve és szabad kezével az embereket óvatosan lökdöste ki az útvonalból, ami látszólag előre ki volt tervezve, és semmi nem állíthatta meg őt az úticéljának elérésében.
Mire Péter észbe kapott, Márk előtte állt, barnás bőre enyhén kipirulva az arcán és az orra hegyén. A két szeme körül kis ráncok gyülekeztek ahogy vigyorgott, villogtatva azt a millió forintos fogsort és fertőző mosolyát. A miniszterelnök nem tudott ellenállni, és amint látta, visszamosolygott barátjára.
— Na hogy tetszik a buli? – Márk hangosan beszélt, próbálkozott diszkréten túlkiabálni a zenét ami bömbölt a helyiségben. A szavai a szokásosnál kicsit lassabban jöttek ki, és messze nem artikulált olyan kifinomultan mint általában.
— Ugyanannyira mint a száz másik. – Vigyorgott vissza Péter a másikra, aki letette a majdnem üres poharát az asztalra és kiszolgálta magát egy marok sajtos rudacskával. Ahogy rágcsálta a falatokat, Péter folytatta. – Nem terveztem ma is berúgni a rohadt életbe… A májam többet vesztett az idei választásokkal mint a Fidesz.
Márk felröhögött, szája még mindig félig tele egy falat maradványaival, amiből letüdőzött pár morzsát, a rövid köhögésből ítélve.
— Na látod az lehet! De senki nem erőszakolja rád a piát. – Mondta Márk miközben felemelte a poharát és felhörpintette annak maradék tartalmát, a másik pedig csak nevetni tudott a – nagyon is jogos – vádon. A sötét hajú visszatette a poharat az asztalra egy tompa koppanással amit Péter a zenétől talán nem is hallott volna, ha kevésbé figyelt volna, de valamiért Márkra mindig a figyelme száz százalékát fordította minden alkalommal amikor együtt voltak. Márk benyúlt a zakója belső zsebébe majd előhúzott egy doboz cigarettát, amit játékosan megrázott. Sokatmondóan az erkélyajtó felé biccentett és kérdőn meredt barátjára.
Péter nem volt nagy dohányos, Márk is pedig főleg csak partidohányos volt, a bulikban szívott vagy esetleg amikor már nagyon verte az ideg. Régi szokása ami az egyetemi éveiről maradt meg, de igazából Pétert nem zavarta. Sőt, ő is néha rágyújtott vele partikon, amikor Márkkal kimentek friss levegőt szívni és kapott egy szálat nagylelkű barátjától. Úgyhogy rutinszerűen bólintott és maga is lehúzta a maradék italát.
Az erkélyajtó felé menet mindketten újratöltötték a poharaikat, Péter öntött magának még egy kis whiskyt amit felhigított kólával, Márk pedig látszólag megint valami átlátszó, ezüstös színű üdítőt választott, amiről Péter nem tudta megmondani hogy éppenséggel tequila, vodka, gin vagy mi egyéb.
Az ajtóhoz vezető út rövid volt és kevésbé zsúfolt mint beljebb ahol a zene a leghangosabb és a fények a legszínesebbek voltak. Páran leültek egy-egy kanapéra beszélgetni vagy megpihenni ott, ahol csendesebb. Péter szeme Márk hátára szegeződött, ahol a vékony, sötétkék ing gyönyörűen feszült meg a háta izmain és a széles vállán. Megrázta a fejét ahogy rajtakapta az agyát, hogy min is ábrándozott, és mentálisan megpofozta saját magát amiért valamilyen oknál fogva az alelnök anatómiáját csodálta. De kit akart becsapni, Márk testfelépítése mindenképpen csodálatra méltó, ezt senki nem tagadhatja. Mindenki jól megnézné ha adódna rá alkalom nekik úgy mint Péternek.
Márk az ajtóhoz érve kinyitotta azt, és előre engedte Pétert, aki fejben vacillált, hogy ez egy tipikus ‘hölgyeké az elsőbbség’ vicc akart lenni, vagy szimplán azért tett így mert ő az ország miniszterelnöke. Mindenesetre Péter biccentett és komótosan kisétált a friss levegőre.
A gyengéd szellő ami megcsapta az arcát majdnem kijózanította, úgyhogy a biztonság kedvéért nekidőlt a korlátnak és meghúzta a whisky-kólát a pohárból. Márk becsukta az ajtót maga mögött és odasétált mellé, a vaskos kő korlátra téve a poharát. Újra előkapta a cigisdobozt ami így, a zenétől távol, jobban hallhatóan zörgött. A hangok amik kiszűrődtek bentről mély basszussal szóltak és a szöveg nem volt érthető, annyira el volt tompítva, úgyhogy Péter csak a dallamból tudott rá tippelni hogy milyen számok mentek.
Márk felcsapta a tetejét a doboznak, ami egy kattanással megadta magát, viszont a másik arcán átfutott a meglepettség.
— Hoppá. – Mondta egy kis fintorral ahogy kikapta az árva szál cigit a helyéről. Megrázta a dobozt, amiben hangosan vergődött egy magányos öngyújtó, hátha a mélye a saját jóindulatából ad majd neki egy másik szálat. – Csak egy maradt.
— Csak nem elszívta az összeset, alelnök úr? – Rázta a fejét Péter, és szidalmazó anyuka módjára kattintgatta a nyelvét.
— Jajj, már. Buli van, mit érdekel engem hányat szívok. Úgyse szoktam alapjáraton. – Húzta meg a vállát Márk, az ujjai között pörgetve a cigit.
— Nyugodtan szívd ám el. Nekem úgyse kell. – Mondta Péter majd felvette a kezébe a poharát és odabökte barátja irányába, utalva hogy az neki elég lesz az alkohol.
— Dehogy. – Integette oda vissza a kezét a sötét hajú, miközben az ajkai közé helyezte a szálat. – Majd szívunk belőle mindketten. Nincs abban semmi. – A hangja kicsit motyogós hangsúlyt vett, mivel teli szájjal nehezére állt az artikulálás. Kivette az öngyújtóját ami a harmadik pöccintésre nagy nehezen életre kapott. A cigaretta vége vörösen izzott fel ahogy Márk beszívta a füstöt, szája szorosan illeszkedve a szűrő köré.
Péter a poharat tette volna le éppen, a keze pedig megállt a mozdulat közben – a szemei nem tudták elhagyni Márk száját. Most komolyan az ő ajkai is ott lesznek ahol most Márké érinti? Az felér egy csókkal. A leendő miniszterelnök bele sem akart gondolni túlságosan de mégis valamiért zavarba jött.
— De nem, tényleg, nem kell... – Belekezdett, de mielőtt még be tudta volna fejezni, Márk már felé nyújtotta a füstölő cigarettát miközben kifújta a kanyargó, nagy felleget.
Ő csak sóhajtott és nagy lelki megerőltetés után átvette tőle. Rátekintett a szűrőre, és lassan a saját szájához emelte. Mélyen beleszívott és remélte hogy majd a tüdeje és a torka égése majd elveszi a figyelmét arról hogy mennyire intimnek találja ezt a gesztust. Szépen lassan engedte szabadjára a tüdejében gomolygó füstöt, ami eltűnt az éjszaka hűvös levegőjében.
Mire visszanézett a mellette állóra, Márk őt nézte, feje kicsit megdöntve az arca még mindig piroskás az alkoholtól. A sötét szemeiben tükröződött Budapest ezernyi fénye, a pupillái ki voltak tágulva és azzal a bugyuta mosolyával meredt rá. Nem azzal a megnyerő, karizmatikus vigyorral amit a kameráknak villogtat mindig – hanem az igazi mosolyával. Visszavette Pétertől a cigarettát és beleszívott, de a tekinteteik egybefonva maradtak.
Ott álltak a hűvösben, és néma csendben passzolgatták a szálat, amíg az elején égő fény ki nem aludt. Még maradtak egy darabig amikor Márk egyszer csak felkapta a fejét ahogy benn eltompítva felzendült valamilyen szám amit a másik nem nagyon ismert fel. Elvigyorodott, megragadta a poharát – amiből kilöttyent a tartalma – és megragadta Péter karját.
— Gyere, gyere! – Mondta lelkesen, hirtelen hangerővel, majd elkezdte visszarángatni bentre. Annyi ideje volt a szőkének hogy felkapja a saját italát és barátja után ügyetlenkedett. Amint az ajtó kinyílt, a zene hangosan bömbölt bentről. Márk behúzta és nyíl egyenesen a helyiség szívébe, a táncparkettre ráncigálta. Amikor odaértek a magasabbik nekiállt üvölteni a szöveget, és ugrált a ritmusra. Akármi volt a poharában már nem volt ott, helyette részben hosszú függőleges foltokban terült végig az ingén és az öltönynadrágján. Péter csak nevetni tudott rajta de az ő feje is járt a ritmusra, és lassan táncolt, a szemei pedig rá voltak szegezve a másik szenvedélyes arckifejezésére.
Ahogy mindenki össze-vissza ugrált, valaki nekiesett Márknak. Amíg az ő saját üdítője átlátszó volt és nem számított hogy olyan lett a ruhája, már sokkal kellemetlenebb szituáció volt az új vörös folt ami a világos ingén terjedt szét. Márk csak nevetve felhorkantott a látványtól, és próbálta a kezével szárítgatni a bort ami beleivódott az inge mellkasába – de ezzel igazából csak még jobban elkente.
Péter is akarva-akaratlanul felröhögött a látványon – Márk éppen részegesen próbálja lesikálni magáról a foltot, illetve a bűnös férfi, akit hirtelen nem ismert fel, szintén próbált neki segíteni. Mivel a helyzet csak egyre rosszabb lett ahogy maszatolták szét a bort, Péter megfogta a másik karját.
— Gyere menjünk el a mosdóba, megpróbáljuk kimosni! – Bólintott el a mellékhelyiség irányába vigyorogva, majd mindketten nekiindultak az útnak. Részegesen dülöngéltek egymásnak, és már csak nevetni tudtak a hatalmas folton ami már Márk majdnem teljes mellkasán átáztatta az anyagot.
Péter bezárta az ajtót, amitől a kint dübörgő zene halkabb lett. Odament Márkhoz aki már a mosdókagylót támasztotta és ügyetlenül fröcskölte magára a vizet. A szőke a fejét rázva nevetett rajta, és letette az italát a pult szélére.
— Várj! Várj… – Röhögött, amit Márk a saját hülye vigyorával viszonzott. – Vedd inkább le, így nehéz lesz kimosni. – Péter nem teljesen gondolta végig amit mondott, de a szavak már kijöttek. A másik pedig nagy eséllyel túl részeg volt hogy leessen neki a helyzet súlya, úgyhogy bármi hezitáció nélkül kigombolta az inge felső két gombját, és lehúzta a feje fölött.
A látványtól Péterből kiszökött a levegő. A felsőteste olyan volt mint valami görög istené, a háta izmos és feszes, mágnesként vonzotta a szemeit. Fizikailag képtelen volt nem nézni ahogy minden kifinomult izom alig láthatóan mozgott a barnás bőr alatt, ahogyan a két lapocka között feszültek, a finom görbe a háta alsó részén. Minden tökéletes volt, mintha valaki évtizedeken át faragta volna márványból, minden részletet tökéletesítve.
Péter némasága furcsa volt, úgyhogy Márk felé fordult egy kicsit, így megáldva a pártelnököt a másik oldal látványával. Nem volt olyan undorítóan izmos mint egy testépítő, de látszott hogy jó formában van, a hasán halványan látszó kockák eleget mondtak. A dereka meglepően vékony volt ahhoz képest amire Péter számított, a zakók és ingek nem igazán voltak előnyösek ilyen szempontból.
— Péter? – Kérdezte a férfi, az egyik szemöldökét kicsit megemelve. – Minden rendben? Mit nézel ennyire? – Kuncogott, és lenézett a saját felsőtestére, míg az ing szomorkásan csüngött a kezéből. Péter játékosan meglökte és remélte hogy nem volt túlságosan vörös az arca, vagy ha még az is volt remélhetőleg a másik elkönyveli az alkohol mellékhatásának. Kikapta barátja markából az inget és nekiállt a víz alatt átmosni.
— Ne hidd hogy nem láttam hogy bámulsz! – Folytatta Márk röhögve, és visszaadta a gyengéd lökést Péter vállának. – Mondtam hogy edzek! Most már elhiszed?
— El, jézusom. Mintha eddig nem hittem volna el! – Forgatta a szemét a pártelnök, és elkezdte kifacsarni az inget a csapba.
— Nézd csak nyugodtan felőlem! – A türelme már nagyon a végét járta ahogy Márk kitárta a karjait, mutogatva magát. Nem nézett oda, csak a szeme sarkából látta. – Tudom hogy tetszik, naaa!
Péter egy elképesztően finom és gyengéd mozdulattal vágta neki a másiknak a még mindig csöpögő ruhadarabot, ami egy csattanással csapódott Márk mellkasának és nyakának. Márk elkapta az inget ahogy leesett, a víz lassan folyt le az arcán és a testén, és egyszer csak a semmiből felröhögött. Olyan jóízűen nevetett hogy Péter nem tudta megállni hogy ne csatlakozzon.
— Rohadj meg! Olyan köcsög vagy. – Mondta, majd a csap alá tartotta a markát és még több vizet loccsantott Márk arcába, aki köpködve öltögette a nyelvét.
— Na! Elég már! – Vihogott a másik miközben Péternek csapta a vizes inget.
Minden tiszta víz volt, Márk haja már nedves lett, a felsőteste vonalain lassan csorgott le a sok vízcsepp. Már a pártelnök ruhája is csurom víz volt ahogy egymásnak vagdosták a vizes ruhát. Ez mind addig ment amíg a vizes padlón az alelnök meg nem csúszott. Elvesztette az egyensúlyát és előreesett Péternek, esés közben pedig útravalónak bevágta az orrát a mosdókagyló márvány peremébe.
A szőke egy pillanatig fel sem fogta mi történt, csak azt hogy egyik pillanatról a másikra a földön volt, Márk pedig fölötte térdepel, és az orrát fogja, fájdalmasan nyögdösve.
— Baszki. Jól vagy? – Ült fel Péter pislogva, amire Márk hátrább hajolt, a keze pedig elengedte az orrát. Fájdalmas arckifejezéssel ült Péter combján, az orrából pedig lassan csordult le a vér egy aprócska folyamban, majd követte az ajka szép ívét, és megindult egészen az álláig. Az orra nem tűnt töröttnek, de csúnyán beütötte.
— Aha… – Motyogta Márk, és a keze hátuljával elmaszatolta az orrából áramló vért. Felpillantott a földről és tekintete egyből összefonódott Péter világoskék szemeivel. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy érezték egymás testének melegét.
Márk még mindig félmeztelen volt, a haja nyirkos, vízcseppek itt-ott elszórva a testén. A levegőt kicsit nehézkesen vette, még felépülőben volt a fájdalomból, és az orrától legördült egy újabb csepp vér, átszelve a maszatolt foltot az ajka körül. Péter csak pislogás nélkül meredt barátjára, az arcára, mindenére.
Minden megállt körülöttük. Péter már nem hallotta a zenét, se az embereket akik kint voltak. Csak Márk érdekelte, csak őt látta… Márk. Márk.. Márk…
Mielőtt végiggondolhatta volna mit csinál, közelebb hajolt. Érezte Márk lélegzetét az arcán, az alkoholt a lehelletén, egy kis izzadságot, és azt a rohadt dezodort amit mindig magára fúj. Egy pillanatra átfutott rajta a gondolat hogy most pontosan mit is művel. Éppen bocsánatot akart kérni amikor Márk egy hirtelen lendülettel előrehajolt és megcsókolta, beléfojtva a szót. Amilyen lomhán nekidőlt, a fogaik összeütköztek, de Péter egyből beleolvadt a csókba, mintha a legtermészetesebb dolog lett volna.
A kezei egyből körbefonták Márk fejének hátulját, és a tarkójánál fogva húzta be még jobban. A csók gyengéd volt, óvatos, mintha a tengerbe sétálnának be, és még csak a víz hőmérsékletét tesztelnék. De a tenger meleg volt, és annyira csalogató…
Nem kellett sok idő hogy nyakig legyenek a forró vízben. A csók hamar éhessé vált. Péter minden erejével fogta Márk tarkóját, a nyelvét pedig áttuszkolta az ajkai között és elkezdte felfedezni a száját. A fogaik néhány rossz mozdulatnál összekoccantak, de nem álltak le. Péter érezte a szúrós tequilát Márk nyelvén és a vasas ízű vért ami az orrából csorgott az ajkaira. Lenyalta a vörös foltot, és a nyelvét újra erőszakosan nyomta a másik szájába.
Márk felnyögött, a hangja elnyomva Péter ajkai által. Lenyelte az édes hangot, a háta borsódzott ahogy hallgatta az ölében ülő férfi csendes zihálását. Elhúzódott hogy maga is levegőért kapkodjon.
— Márk ezt… Ezt nem kéne… – Motyogta halkan, és elengedte a másikat.
Márk feltápászkodott, és röstelkedve húzta végig a keze hátulját a száján. Felsegítette Pétert, és most ott álltak egymás mellett... Konkrétan álltak.
Péter csak akkor vette észre amikor lenézett a földre, majd át Márkra, akinek szintén kényelmetlenül feszült a nadrág az ágyéka tájékán. Nagyot nyelt és felnézett a másik szemébe. Márk úgy nézett rá mint aki a halálán van. Egy kicsit még mindig nehezen vette a levegőt, az arca vörös volt és a tekintetében csak a vágy volt. Nem tudta magát türtőztetni.
Odalépett és megragadta Márkot az állkapcsánál fogva, berántva még egy csókra. Éhesen csókolták egymást, a nyál és a kevés vér ami még csorgadozott Márk orrából összefolyt a szájukban. Péter durván a falig lökte a másikat, amíg annak háta nekiütközött a hideg csempének. Márknak elakadt a lélegzete ahogy a felhevült bőre nekisimult a jéghideg felületnek, de a csók nem tört meg.
Percekig smároltak a falnak nyomulva, Péter két keze a falon volt, Márk pedig a karjait a másik nyaka köré fonta. A pártelnök összenyomta az ágyékukat – bármiféle kielégülést keresve – amire Márk egy hirtelen, hangos nyögéssel reagált.
— Jézusom… – Lihegte Péter amikor hátrébb húzódott. – Halkan, baszki, meghallhatnak…
Márk csak kómásan bólintott, a levegőt szaporán kapkodva. A csempe a háta mögött már felmelegedett, egy kicsit izzadt, és a szemei olyan mély vággyal és akarással néztek Péterre hogy beleremegett. Végigmérte a másikat, és a szeme megakadt azon a gyönyörűen kidolgozott nyakon. Bármi gondolkodás nélkül odahajolt és megcsókolta a nyaka oldalát. Márk erre ismét hangosan felnyögött, a levegő mind kiszaladt a tüdejéből. Félt hogy a másik nyögései miatt lebuknak, de annyira jó volt hallani. Péter teljesen elvesztette a kontrollt saját maga fölött, az ajkai rá voltak ragadva Márk nyakára, néhol megszívva a felhevült bőrt, valahol gyengéden végighúzta a fogait. Minden egyes mozdulatára a sötét hajú olyan hangokat adott ki mint valami pornósztár, és Péter elgondolkodott, hogy vajon szándékosan ilyen hangos vagy egyszerűen ennyire nem bír magával. Bármelyik is volt, jelenleg egyiküket sem befolyásolta.
Péter csípője megint megmozdult, egy körkörös mozdulattal dörgölte magát Márk szánalmasan kemény férfiasságának.
— Csináltál már… Voltál már férfival? – Kérdezte tőle halkan, még mindig kissé zihálva, utalva arra amit mindketten tudtak hogy jön. Márk gyengén nyomta meg a mellkasát, hogy ellökje a nyakától és a szemébe nézhessen.
— Nem. Még… Még nem. – Márk szavai alig voltak hallhatóan, zihált, így néhány légvétele hangosabb volt mint a szavak amiket ki sikerült csikarnia magából. – Várjunk csak mikor döntöttük el hogy ki-
Mielőtt be tudta volna fejezni a – mellékesen teljesen röhejes – kérdést, Péter visszahajolt és beleharapott a nyaka oldalába, ráadásképp pedig erősen nekinyomta a csípőjét Márk farkának ami a feszes nadrág alatt rejtőzött, nagyon kevés sikerrel. Az aktusra a falnak nyomott férfi megintcsak felnyögött, és egy fiatal pornó-színésznőt megszégyenítve vinnyogott miközben megpróbálta magától eltolni Pétert.
— Ne- ahh-! Jó, értem! Értem-... – Zihálta, a szempillái pedig sebesen rebegtek ahogy a barátja megszívta a nyakát. Péter diadalmasan hátrébb húzódott, és egy kaján vigyorral villantotta meg fogait Márknak, amikkel az imént hagyott egy elég csúnya piros foltot a torkán.
— Szóval megbeszéltük, alelnök úr? – Duruzsolta Péter, majd a keze, valamilyen Isteni szikra által felbátorodva, megindult lefelé és megragadta a férfi övének hideg, fém csatját. Egy gyors mozdulattal szétkapcsolta és kihúzta az övet a helyéről, majd ledobta a földre egy éles, fémes koppanással. A kezeivel elkezdte a másik még mindig kissé vizes felsőtestét simogatni, bejárva minden területet.
A magasabbik halk sóhajokkal és kisebb nyögésekkel reagált a különböző érintésekre a testén. Először csak gyengéd simításokkal, aztán már lágy csókokkal kényeztette őt a felettese. Márk remegett az izgalomtól, közrejátszott a szexuális vágy és az a kis félelem amit amiatt érzett, hogy életében először lesz férfival ilyen viszonya. Ráadásul nem akármilyen férfi az aki meg fogja baszni, hanem Péter, a magyar miniszterelnök Péter, a Péter akire úgy vágyott már évek óta…
Márk gondolatai cikáztak és úgy vélte hogy a legegyszerűbb módja az agya kikapcsolásának nem más mint még egy csók. Megragadta Péter vállait, és egy lassú, mély, szenvedélyes csókra rántotta magához. A testeik összesimultak, amit Márk egy tompított nyögéssel konstatált. Péter érzékelte hogy a másik már mennyire türelmetlen – ha az nem lett volna elég sokatmondó ahogy csókolta – akkor az ahogy a csípője enyhén elkezdte a mozdulatait viszonozni, mindent elárult.
Úgyhogy Péter, amilyen kedves és nagylelkű, elkezdte Márk nadrágját kigombolni, majd letolta róla. Márk durcásan belenyüszített Péter szájába, és megintcsak ellökte magától.
— Vegyél már le valamit te is! – Duzzogott, és erőszakosan nekiállt Péter ingét leoperálni róla. A férfi kellemes meglepődöttséggel nézte ahogy barátja ilyen bőszen próbálja vetkőztetni. Állapotához képest Márk elég hamar leszedte a felsőjét, és már az övén kezdett el dolgozni. Péter türelmesen kivárta majd újból egy éhes csókkal támadta le Márkot.
Lassan végigsimította a kezeit a másik férfi derekán majd le a csípőjéhez ahol óvatosan elkezdte lehúzni róla az alsónadrágját. Márk hirtelen szívta be a levegőt amikor a hideg levegő megütötte az eddig rajta lévő ruhanemű melegében búvó merevedését. Péter megint elhúzódott a csókból hogy a nyakát tudja kényeztetni. A hangos nyögések és egyéb szánalmas hangok visszhangoznak a csempézett, üres mosdóban.
Hirtelen Márk csak azt érezte hogy két kéz átsimít a seggén majd a két combja hátulján, és a lábai már nem érezték a földet. A váratlan egyensúly-változás miatt ösztönösen Péter dereka köré fonta izmos lábait, a kezeivel pedig a férfi vállaiba kapaszkodott. A légzése megakadt amikor az egyik puha tenyér újból útra kélt, simogatta az oldalát majd mire feldolgozhatta volna mi történik, két ujj nyomult be az ajkai között. Márk halkan nyögdécselt miközben elkezdte nyalogatni és valami beteg, általa nem ismert ösztön miatt elkezdte szopni őket. Meglepően élvezte az érzést, ahogy Péter ujjai majdnem a torkáig lenyúlnak a nyelve mentén, és a férfi büszke, elismerő tekintete nem segített a helyzetén. Péter lassan húzogatta ki-be őket a szájából, és ábrándozva nézte Márk fejét az ujjai után hajolni, mintha valami megfizethetetlen finomságot próbált volna elvenni szegénytől. Ez ment egy pár percig amíg a miniszterelnök türelmetlenkedve ki nem rántotta az ujjait a melegből és lenyúlt kicsit vadabb vizekre. Hallotta Márkot szomorúan nyöszörgött, a fejével a keze után kapva.
Egy pillantásra találkoztak a szemeik, aztán Márk érezte Péter egyik ujját ahogy beléhatolt. Elállt a lélegzete egy pillanatra az érzéstől, még sosem élt át hasonlót, nem is tudta hogy írja le. A másik csak figyelmesen tanulmányozta Márk minden mozdulatát és hang-effektusát, egyre mélyebben mozgatva az ujját. Először óvatos volt, tudván hogy ez az első ilyen élménye. Márk hangosan zihált, a lábaival szorította a derekát és közben úgy nyögdösött mint egy szűz lány – mondjuk nem állt messze tőle – de Péter akkor sem gondolta hogy ennyire hangos lesz.
Mikor kényelmesen tudta már mozgatni a középső ujját, becsúsztatta a gyűrűset is, ami még mindig kissé nyálas volt. Márk magas hangú nyüszítésekkel fogadta, és úgy kapaszkodott Péterbe mint aki meghalna ha elengedné. A karjai a nyaka körül csimpaszkodtak, a teste enyhén remegett és a csípője megrándult néha, az ujjaival próbálván felvenni a ritmust. A fejét Péter vállára ejtette, és amikor a férfi egy kicsit meggörbítette az ujjait hangosan felnyögött, és hirtelen megszorította a másikat. A körmei enyhén belevájtak a bőrébe, a szája tátva maradt és úgy hagyták el a különböző hangok.
Péter hazudott volna ha azt mondta volna hogy nem indult be ettől a látványtól. Fájdalmasan kemény volt már, és képtelen volt magát türtőztetni. Kihúzta az ujjait, amire Márk rosszallóan nyöszörgött. Gyorsan letolta az alsógatyáját és kiszabadította a türelmetlenül ágaskodó merevedését.
— Nyújtsd a markod. – Szólt rá Márkra, aki kicsit megszeppent, így egy kicsit később engedelmeskedett a kérésnek. Az egyik keze szorosabban fogta míg a másikat kinyújtotta Péternek egy kicsit furcsálló arckifejezéssel.
A szőke lenézett a kissé remegő kézre, majd a szájában összegyűjtötte a nyálat és bőségesen beleköpött. Márk pillái rebegtek ahogy pislogott, az arca vörössé vált és lenézett Péter farkára. A másik biztatóan bólintott amire Márk lenyúlt és elkezdte a kezével egyenletesen elkenni a nyálat a férfi merevedésén. Péter egy halk hangot engedett meg magának, és hagyta hogy Márk tegye a dolgát. A keze lassan és egyenletesen csúszott fel és le mozdulatokkal, egy kellemes tempóban amitől Péter légzése egyre gyorsabb lett. Mikor már maga is érezte hogy kellően szét lett rajta egyengetve a nyál, megfogta Márk csuklóját és elhúzta magától.
Márk arcára egy durcás kifejezés ült, kiszabadította a kezét és újra a férfi nyaka köré kulcsolta a másikkal egyetemben. Épp valami hisztis szöveget tervezett lenyomni amikor lenn megérzett valamit. A hangja teljesen elhalt amint megérezte ahogy Péter elkezdett beléhatolni. A szája nyitva volt és az egész teste megfeszült, a fejét pedig hátradobta ami tompán koppant a csempének. Péter elkezdte a csípőjét lassan ringatni, egyre mélyebbre nyomva magát Márkba, a férfi nekiállt hangosan felnyögni minden egyes mozdulattal.
— Shhh… Basszameg, Márk- Halkabban… – Csitította Péter zihálva, de a másik láthatóan képtelen volt rá.
— Ahh-! Peti a kurva- életbe…! – Nyögött hangosan a sötét hajú, levegőért kapkodva. A hangja minden lökésnél megremegett, a szemei hátrafordultak, a szája pedig tátva nyitva volt – semmiféle tendenciát nem mutatott arra hogy egy kicsit is csendben akarna lenni.
Akármennyire aggódott Péter hogy valaki rajtakapja őket, de egyszerűen szerelmes volt ebbe a hangba. Erőteljes mozdulatokkal egyre mélyebbre hatolt, Márk izzadt háta enyhén csúszott már a csempén. A homlokán csorgott, az egész testét pedig vékony rétegben borította a verejték. Az egyik lökésnél rekedten hörgött fel, a háta pedig hirtelen ívbe vágódott.
— Ah! Ott- Oh istenem… Mi a fasz… – Krákogta, amiből Péter csak arra tudott következtetni hogy nagyon is jó helyen tapogatózik. Egy elégedett mosoly jött az arcára miközben tartotta a tempót és próbálta a lehető legjobb pontokat célozni. Már tövig benne volt Márkban, és minden mozdulatnál majdnem teljesen kihúzta magát mielőtt egy-egy erőteljes lökéssel újra teljes hosszával benne volt. Bármit megtett volna hogy örökké csak ezt hallja, ahogy Márk nyög neki, ahogy zihál, ahogy kapaszkodik belé.
A nagy álmodozásból Márk körmei ébresztették fel. Nem egészen reggeli madárcsicsergés keretében, hanem inkább afféle a háta felső részén végighatoló égető fájdalommal. Péter száját akaratlanul hagyta el egy halk szisszenés a fájdalom hatására. Hallotta ahogy Márk rekedten próbál nyögések között bocsánatot kérni de a szavak formálása nem igazán volt kivitelezhető jelen állapotában.
Péter csak meredni tudott Márk arcára, a vér már kissé megszáradt az ajkai felett, a kevés nyál ami kicsordult a szájából. Egy csepp lefolyt az álláról a nyakára, át az ádámcsutkája dombján, találkozva a vörös nyomokkal amiket még ő hagyott ott. Inspirálódott, és mivel Márk feje még mindig hátra volt döntve, svédasztalként tárult elé a torka. Mint egy üres vászon ami a festékre vár.
Nem is tartóztatta magát sokáig, előrehajolt és a nyelvével végignyalta a nyakát, amire válaszul a talán eddigi leghangosabb, elnyújtott nyögést kapta. A fogai kíméletlenül martak a bőrbe, a falnak nyomott férfi pedig csak lihegett és minden mozdulatra vokális reakciót adott. Minden lökés, csók a nyakán, simítás a combján – Márk azt hitte meg fog halni. A szíve úgy vert mint egy légkalapács, oxigén alig jutott a tüdejébe amilyen hevesen vette a levegőt, az agya teljesen felhős volt és nem létezett semmi más a világon csak Peti és ő.
Sikerült félszavakat kimakognia így az ájulás szélén, de Péter képtelen volt összerakni a szófoszlányokat. És ekkor Márk teljes teste merevedett, a combjai majdnem fájdalmasan szorultak meg a csípője körül, Pétert tövig magába húzva. Ragadós, fehér csíkokban lepte be Péter hasát az orgazmusának nyoma, és attól a hangtól amit kiadott mikor elélvezett, párja sem maradt le sokkal. Mélyen beleélvezett, a kezeivel durván szorítva a combját amitől az ujjbegyei halványan elfehéredtek. Párszor még lökött egyet a csípőjével mintha még mélyebre akarná nyomni amit beleeresztett a másikba.
A férfi elgyengülve nyögött bele a vállába, már a nyakába borítva a fejét. Remegve kapaszkodott belé, a combjai enyhén meg-megrándultak és még mindig érezte a körmeit a hátába fúrni.
— Szent Isten… – Lehelte halkan Márk, amire Péter csak fáradtan kuncogni tudott. Humorosnak találta a kontrasztot a csendes kis motyogás és a visszhangzó hangos nyögések között.
— Fogalmad sincs mióta akartam ezt. – Súgta neki Péter, és gyengéden megcsókolta Márk állkapcsa alatt a bőrt. Óvatosan húzta ki már puha férfiasságát belőle, amire egy halk, de mély sóhajt kapott válaszul.
Márk csendesen pihegett, majd remegve lazította meg a lábait, és a pártelnök segítségével újra a saját talpán állt, bár eléggé bizonytalanul. A karjai még mindig Péter körül voltak, a mellkasaik összeértek. Márk mélyen a szemébe meredt, hagyta hogy a kékségük feleméssze minden gondolatát – már ami még maradt a fejébe ezek után. Közelebb hajolt és lágyan megcsókolta Pétert, akinek a kezei most a háta alsó részén pihentek meg.
— Kölcsönös… – Suttogta a másik férfi ajkainak, az egyik keze pedig simogatta a rövid, szőke haját. – Miniszterelnök úr, maga kibaszott jól tud kefélni… – Elhúzódott a csókból, hogy ránézhessen rendesen, és Péter akaratlanul is elvigyorodott.
— Szívesen, máskor is. – Kuncogott, kezeivel átsimítva Radnai seggén. A férfi kérdőn nézett rá, majd ő is elmosolyodott.
— Akkor holnap este. De akkor feljössz hozzám. – Mondta Márk, miközben csak úgy elkezdte simogatni Péter állkapcsánál a rövid borostát. Közelebb hajolt és, valamilyen post-szex adrenalin hullámtól felbátorodva, a fülébe súgott. – És a kedves miniszterelnök úr annyiszor tehet majd magáévá ahányszor csak szeretne.